év eleje Kolomea mellett
„A [108/13. számú, kárpátaljai zsidókból álló] század egyes részlegei kőbányában követ fejtettek, követ törtek az utak feltöltésére, és csinálták az utakat. [...] Éheztünk. Naponta voltak kikötések. A keret ütött-vert bennünket. Én, miközben a kőbányában dolgoztam, az egyik kerettől olyan ütést kaptam puskatussal a fejem tetejére, hogy utána hónapokra 'dilis' lettem – a gondolkodásom megzavarodott.”

június 17. Reste
„Egymás után két hosszú szerelvény érkezett. Tüzérek jöttek, akik a 12. könnyűhadosztályhoz tartoztak. A vagonokból kivezették a lovakat. Nagyon kevés idő állt rendelkezésre a vagonok kitakarítására. Egy-egy kocsihoz négy-négy ember került. Csak csákánnyal bírtuk az öt-hat napja taposott ganéjt szétverni. A munka vad iramban folyt. A hőség, a bűz szinte elviselhetetlen. Félpercenként tántorogtunk a vagon ajtajához, hogy levegőt kapjunk.”

június Szejm folyó – Baturyn
„A partról kőút vezet le a Szejmhez, azt kell felszedni, ameddig a híd eleje kezdődik. Mi szedjük a követ, a németeknél dolgozó orosz foglyok verik a cölöpöket, száz-százötven ütés után négy-öt perc pihenőt kapnak. Amíg pihennek, mi váltjuk fel őket a húzásban. Mikor húztunk száz-százötven ütést, ők jönnek újra húzni, mi pedig pihenés helyett szedjük a köveket. Igaz, hogy mi zsidók vagyunk, ők pedig csak foglyok. S ez így megy egész nap.”

július Gomeltől északra
„Amikor már az összes munkaszolgálatos századok együtt voltak – talán tíz – minden kocsihoz – és volt belőlük száznegyvenöt – tizenhat musszost osztottak be azzal, hogy saját belátásunk szerint osszuk el magunk között a munkát – nehéz lőszeres kocsikat húzni a lovak helyett, amiket a honvédek vezettek az út szélén. […] Derékig levetkőzve húztuk a kocsikat. Július második fele nagyon meleg volt, izzadtunk, mint a lovak, képletesen és a valóságban is. Reggeltől estig rengeteg vizet veszítettünk, pótolni pedig napközben nem tudtuk. Hihetetlennek tűnik, de ez volt a valóság, a déli pihenő alatt a lovakat megitatták, de ha mi akartunk vizet meríteni magunknak, egyszerűen elkergettek a honvédek, a keretlegények. […] Odáig jutottunk, hogy az árokban levő békanyálas, büdös vízből ittunk, hogy valahogyan csillapítsuk kínzó szomjúságunkat. [...] Lovaskodásunk heteiben nemegyszer hahotázva fényképeztek minket német és magyar tisztek. Nyilván jól mulattak azon, hogy nyári hőségben, derékig vetkőzött zsidók húzzák a nehéz kocsikat, a lovak pedig az út mentén sétálnak.”

augusztus 15. Osztrogorszk mellett
„Kilométernyit meneteltünk az erdő széléig. Nagyobb, vízmosta mélyedés tárult elénk. Amint később megtudtam, hatvannyolc különböző nemzetiségű szovjet állampolgár: nők, férfiak, néhány kamasz állt a mélyedésben. Szemben: szakasznyi csapatcsendőr sorakozott fel, lábhoz tett fegyverrel. Néhány tiszt állt mellettük. […] Remegve járattam tekintetemet a szovjet embereken, ilyen szomorú arcokat még sosem láttam. Legnagyobb részük ötven év körüli volt, paraszt formájú asszonyok, férfiak, két-három tizennégy-tizenhat éves kamasz. A tűzparancsra kaptam fel a tekintetemet. Mintha engem is eltaláltak volna, majdnem összerogytam. A hideg rázott, levegő után kapkodtam, ahogy néztem a némán földre hullt embereket. […] A kivégzés alatt négy csapatcsendőr lövésre tartott puskáját felénk irányította. Ránk meredtek a szuronyos puskák, amikor gépiesen ástuk ki az agyagos, homokos földet, és eresztettük a gödörbe a még meleg, itt-ott rángatódzó testeket is.”

nyár Sztarij Oszkol előtt
„Sztarij Oszkol előtt magas dombon át vezetett az út. A lovak újfent gyengéknek bizonyultak. […] Századunkat vezényelték a dombtetőre. Ott leraktuk hátizsákjainkat, és a több száz szekérből álló karavánt mi vonszoltuk fel. A hat emberből álló csoportok hatvanszor tették meg az utat a domb lábától a tetőig. A mintegy háromszáz méteres út olyan ötvenfokos szögben emelkedett. Kidőltek, összeestek, elájultak. Az emberek szíve, tüdeje felmondta a szolgálatot, de eszméletre térített a víz, a korbács. Tíz csoport bírta végig a tempót. Hatvan ember. Tehát századunk egyharmada maradt munkaképes.”

Baturyn
„Baturynban egy több mint másfél kilométer hosszú hadihidat építettünk fából. Utászok vezetése alatt kisebb-nagyobb részlegekre osztva dolgoztattak bennünket. Egy időben a részlegem feladata az volt, hogy egy több mázsás bakkal cölöpöket vertünk a mederbe a Sejm folyón. A bakot csigán keresztül húztuk fel. A kötélnek a csigáról leereszkedő szára tíz-tizenöt részre osztódott, és azt ugyanannyian húztuk vezényszóra egyszerre. Hujázásnak hívták ezt a műveletet. Amikor a bak felemelkedett, a hujaköteleket elengedtük, és erre a bak a cölöp tetejére zuhant. Elég megerőltető munka volt naponta tizenkét órai munkaidő alatt. A négy-öt mázsás teherből egy emberre mintegy negyven kiló esett. Azaz esett volna, ha mindenki húzza a kötelet. Egy részlegben dolgoztam egy hatvanéves mezőkövesdi cukorbajos órással, aki szegény nem is élte túl ezt a munkaszolgálatot. Hujázás közben egyszer megszólalt mellettem: 'Nem értem a dolgot, én nem húzom a huját, azt tudom, hogy Partos, Neuman és Berger nem húzzák, arra megesküszöm a széfer tajre előtt, és a huja mégis felmegy!' ”

Masjughino
„'Spanyol lovasokat' készítettünk. […] Amolyan fűrészbakforma volt, csak éppen négyszer-ötször akkora, súlyos faalkotmány, sűrűn keresztül-kasul szőve tüskés dróttal. Hát ezeket gyártottuk, majd az éjszaka sötétjében kivittük a doni állások elé. […] Fene komisz munka volt. A tüskés dróttól csupa seb volt a kezünk, a barom nehéz alkotmányok szállítása közben még itt-ott ép ruhánk is ronggyá vált.”

szeptember Masjughino
„Azt a területet, amelyért nemrégiben harc folyt, holttestek tömege borította. Még csak szeptember volt, a nap erősen tűzött, a bomló hullák elviselhetetlen bűzt árasztottak. […] A század fele sírokat ásott, mi, többiek, végigpásztáztuk a területet. Többnyire bokrok alján, fák tövében találtunk holttesteket: sok halálosan sebesült szerencsétlen vonszolta magát, ott vélt menedékbe. Egy út szélére kellett őket vinnünk; ott levetkőztetni, holttesteket és holmit külön-külön szekérre rakni. […] Ketten, négyen megfogtunk egy-egy holttestet, s vittük. És mindjárt az elsők egyikénél éreztük, milyen súlyosan csüng róla a kenyérzsák. Először csak a hurcolást megkönnyítendő akasztottuk le. Aztán kibomlott valamelyik: egy fél kenyér, egy konzerv s némi fehérnemű hullott ki belőle. Ezeket be kellett szolgáltatnunk. De akkor már éheztünk, favágás közben sokan rágcsáltak zöldebb fakérget. A következő hullánál már elsőnek a kenyérzsákot néztük meg. Abban csak komiszkenyér volt. Aztán szépen sorban kifosztottuk a halottakat. Beálltunk csendestársnak a m[agyar] kir[ályi] honvéd-kincstári hullarabló akcióba? Szurony akadt a holttesteken: pillanatok alatt felbontottuk a konzervet, a kenyérből levágtuk a rothadt vagy mocskos részeket, és zabáltunk. […] Aztán mikor a szekerekkel a kiásott sírokhoz érkeztünk, tisztességgel igyekeztünk a testeket a földben elhelyezni, jól befedni. Ki ne áshassa kóbor kutya. És komoran vonultunk el. Mégsem mindennap válik az ember hullarablóvá.”

december Nikolszki
„A századnak nagy része naponta kivonult munkára, hófalakat építeni az út mentén. Próbáltunk lehetőleg gyorsan dolgozni, hogy egy kicsit átmelegedjünk, topogtunk, hogy lábaink ne fagyjanak le, és állandóan dörzsöltük a kezeinket, hogy kevésbé kínozzon a maró hideg. December hónapban a hideg harminc fok körül állandósult. Meneteléssel együtt körülbelül tizenkét órát töltöttünk a szabadban. Téli szállásunkon sem tudtunk megmelegedni, bár meg lettünk volna elégedve, ha a dűlőfélben levő istállóban legalább nulla fok körül állt volna a hőmérő, de ennél sokkal hidegebb volt, úgyannyira, hogy az istálló tartógerendáit pár centiméteres jégréteg borította. Ez volt a téli szállásunk, nem azért, mintha a faluban nem lehetett volna valami jobbat találni. Ellenkezőleg. Ennél rosszabb nem akadt.”

szeptember Stanisławów
„A stanisławówi állomáson rengeteg szerelvény volt. A visszavonuló németek és magyarok pakoltak ki, mert ez még távol esett a fronttól. Alighogy megérkeztünk, menni kellett a vagonokat kirakni. Annyi időt sem engedtek, hogy saját holmijainkat kipakoljuk. Mi elmentünk pakolni, és a mi holmijainkat úgy dobták ki a vagonból. Úgy szedtük össze darabonként, hosszú keresés után. Végre bejutottunk a körlet udvarába, emeletes, elhagyott zsidó ház. A magyar alakulatok a gettóban kaptak helyet. Másnap mentünk a lakásokat takarítani. Borzalmas mennyiségű piszok és szemét mindenütt. Borzalmas tragédiát beszélnek el a térdig érő szeméttömegek. Közben fényképek, imakönyvek, imaszíjak, széttépve, bepiszkolva, és sok helyen vértől mocskos falak. Jártunk takarítani, és napokig nem esik jól az ennivaló.”

ősz Ukrajna
„A zsákhordás tudományát nehezen tanultam meg. Az elején csak harminckilósokat kellett a hátamon vinnem, és az is nehezen ment, amíg megtanítottak, hogyan kell a zsák alá állni, hogyan kell fogni és vinni, és hogyan kell lerakni. Egy hét után éppen úgy zsákoltam, mint a többiek, akik már hetek óta csinálták ezt a munkát. Nyolcvan-kilencven kilós, só-, cukor- és liszteszsákokat vittünk a vagontól egészen a lerakodóhelyig. Diplomás zsákoló lett belőlem.”

Brjanszk
„Elvittek minket, vissza a [front]vonalba, aknákat szedni. Partizántámadások értek, úgyhogy mindennap kevesebben voltunk. Innen Brjanszkba kerültünk [...]. Nem voltunk szakemberek, nem értettünk hozzá [az aknaszedéshez], de nem számított. Ha kivittek húsz embert, hazajött tíz. Csupasz kézzel kellett az aknákat megfogni, s legtöbbnek a kezében robbant fel. De ezzel nem törődtek.”